Comenius 2015

Iskolánk harmadik alkalommal lehetett részese egy nemzetközi iskolai együttműködésnek, amit az Európai Unió támogat. Így nyertünk mi is 20.000 eurót 2013-ban, amit külföldi utazásokra kellett fordítanunk. Fontos kitétel volt, hogy gyerekek is részt vegyenek az utazásokon.  A program teljes egészében a környezetvédelem, természetvédelem, környezetszennyezés témáját dolgozta fel. Célunk volt, hogy tegyünk apró lépéseket azért, hogy környezetünket megóvjuk és rossz szokásainkat feladva próbáljunk meg környezettudatos életet élni.

Hogy megismerjük a partnerországok természeti adottságait, a környezetvédelemért tett lépéseiket, az ott élők szokásait, kultúráját, tradícióit. A partnertalálkozók alkalmával megismerkedtünk újrahasznosítási módszerekkel.  A partnerországok: SVÉDORSZÁG – Göteborg, HOLLANDIA – Druten, PORTUGÁLIA – Rio Maior, CSEHORSZÁG – Varnsdorf, MAGYARORSZÁG – Bőcs, Lakitelek, LENGYELORSZÁG –Miedzna.

Az első találkozóra 2013. október elején került sor Göteborgban, majd decemberben Hollandiába- Druten-be utaztunk. A következő félév is mozgalmas volt. Februárban Portugália – Lisszabon, Rio Maior, majd májusban Csehország – Varnsdorf volt az úti célunk. A következő tanévet vendégvárással kezdtük. Bőcsön volt a következő találkozó, mi fogatuk öt ország hat iskola diákjait és tanárait. Itt szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki ennek a nagyszabású rendezvénynek a sikeréhez hozzájárult. Szülő, aki fogadták a külföldi gyerekeket, kollégák, akik segítettek a szervezésben az iskolavesztésnek, akik biztosították a szabad napokat a találkozó idejére, a konyha dolgozóinak, akik rugalmasan megoldották az étkeztetést.

És az utazások sora még nem ért véget, hiszen 2015 márciusában Lakitelken voltunk, majd május elején Lengyelországi kirándulással zártuk a kétéves programot. Nem volt egyszerű két év, nemcsak a feladatok miatt, de pénzügyi szempontból sem. Az előző két projektben 3 utazást és egy vendégfogadást teljesítettünk ugyanannyi pénzből, amiből most 6 utazást és egy vendégfogadást kellett megvalósítunk. Már- már úgy tűnt, hogy az utolsó utazásunkat nem tudjuk teljes mértékben fedezni a pályázati pénzből, amikor érkezett a segítség. Köszönet a szülőknek, akik hozzájárultak a költségek fedezéséhez, valamint köszönet Nádasi Ildikó képviselőasszonynak, aki két havi tiszteletdíját ajánlotta fel segítség képen valamint, Dendel Barna képviselő úrnak, aki szintén hozzá járult ahhoz, hogy utolsó utunkat sikerrel tudtuk teljesíteni.

A két év során velem utazott összesen 38 diák, valamint 13 kolléga is. Az utazásainkról részletes képes beszámolót is közzéteszek a későbbiek során.