Boldogságóra

Iskolánk a 2.b. osztállyal ebben a tanévben bekapcsolódott a Jobb Veled A Világ Alapítvány által szervezett Boldogságóra programba. Az órák során felhasznált játékos feladatok a pozitív pszichológia gyakorlataira épül, melyek fokozzák a tanulók jó kedvét, örömforrást jelent számukra és a tapasztalati tanulás útján fejlődik a pozitív gondolkodásuk.
Egy tanévre szól a program. 10 témakör szerepel a programban, így minden hónapban egy témakörrel foglalkozunk.
Szeptember hónap témája a Hála. A gyerekekkel mesét olvastunk, közmondásokat ismertünk meg és értelmeztünk. Nagyon sokat beszélgettünk. Összegyűjtötték, hogy számukra mit jelent a hála. Nyitottunk egy Hálanaplót, amibe mindennap feljegyezhetik, hogy miért hálásak. Lelkesen készítették a gyerekek a Hálakuponokat, szüleiknek, barátaiknak, tanáraiknak. És viszont is kapott az osztály. Zenét is hallgattunk ehhez kapcsolódóan. Ezt a hónapot egy Hálatabló közös elkészítése zárja majd. Izgalommal várjuk a következő hónapot, amikor az Optimizmust fogjuk “gyakorolni”.  A gyerekek aktívan, lelkesen, jó kedvűen kiveszik a részüket ezeken a foglalkozásokon. Ezúton szeretnénk megköszönni a szülők támogatását, hogy gyermekük résztvehet ebben programban. 20160915_095953 20160915_10002020160915_093828 20160915_093759 20160914_152955 20160914_152945 20160914_152923 20160913_154710 20160913_154600 20160913_152025

” Ahol a Hála van, ott Szeretet van, ott megtalálható a Jólét és a Siker is!” Carla Galli

Barnáné Takács Ilona és a 2.b. o