Kedves Szülők és Gondviselők!

Kedves Szülők és Gondviselők!

Köszöntöm önöket az újesztendő, 2021 első rendes tanítási napja alkalmából!

Szándékosan emelem ki az első szó alakját, mert az elmúlt évben volt alkalmunk, számtalan alkalommal első, ismeretlen dolgot megtenni. Első és ismeretlen! Így kaptuk meg a vírust és az azzal járó feladatokat, esetenként, óránként a tennivalókat.

1969 július 16 –án elindult az első emberes küldetés a holdra és négy nap múlva sikeres holdat érést követően az első ember, az első idegen égitest felszínére lépett. Csodálatos dolog volt! Történelmi! Oly sokan vannak, akik elsők lettek, a világon valamiben, vagy emlékszünk a nevükre, vagy feledésbe merültek! Akár így történt, akár nem, elsőnek lenni, ha egy pár órára is, de felemelő érzés. Andy Warhol világhírű, amerikai (cseh, magyar) képzőművész a pop –art megteremtője mondta, „15 perc világhír mindenkinek jár!” A fertály órás világhírt sem adják ingyen. A pillanatnyi elsőséghez is sok – sok, időnyi gyakorlás, kísérletezés, újrakezdés szükséges. A holdra szállást is megelőzte tíz amerikai űrmisszió, és rengeteg kísérlet, irodai tudományos és elméleti munka, mielőtt Neil Armstrong űrcipője holdporos lett volna.

2020 március 16 – án úgy léptünk át először a digitális oktatás járatlan mezejére, hogy a magyar pedagógusoknak és önöknek, kettő és fél napjuk volt arra, hogy felkészüljünk és próba, kísérlet nélkül, digitális oktatásra áttérjünk és teljesítsünk!

Ezért fontos most kiemelni, hogy az első rendes tanítási nap következik.

Az a fránya vírus továbbra is itt settenkedik körülöttünk és nem tudjuk, mikor kerülünk újra olyan helyzetbe, amikor, telefonról, pc – ről. laptopról, okosóráról, ajtóból ,postáról kell majd tanítani, vagy tanulni.

Ezért emlékeztetem a kedves olvasókat arra, hogy az iskolában továbbra is érvényesek a szigorú egészségügyi előírások. Betartásuk, továbbra is szigorúan ajánlott!

Ezért kérem önöket, hogy ha a gyermekük, hőemelkedéses, lázas, orrfolyásos, köhögéses, rossz közérzetes tünetet tanúsít, még ne engedjék el az iskolába.

Az iskolán belül továbbra is kötelező a testhőmérséklet mérés. A 37,5 fok testhőmérsékletű tanulókat elkülönítjük és hazaküldjük! Ebben az esetben tíz nap múlva jöhet újra iskolában. Tehát, ha bármilyen tünetet észlelnek a gyermekeken akkor jobb, ha még két – három napig otthon marad. Az ilyen esetet, a legrövidebb időn belül jelezzék az osztályfőnököknek és a tanuló további online tanulását és haladását meg fogjuk oldani, és nem rögzítjük hiányzásképpen.

  • Kötelező az egészségügyi maszk használata a teljes iskolai napon és az iskola egész területén.
  • Maszk nélkül az iskolába nem léphet be senki! Kérem, hogy a maszkok tisztaságára továbbra is figyeljenek!
  • A belépéskor, kötelező a kézfertőtlenítés.
  • Az iskolába csak tünetmentes tanuló és alkalmazott, valamint arra jogszabályban felhatalmazott személy léphet be.
  • A szülők, gondviselők hivatalos ügyeiket, az illető alkalmazottal történt előzetes egyeztetést követően az említett egészségügyi előírások betartásával intézhetik.
  • Fontos, hogy a tanulók minden szünetben a következő tanítási óra előtt. tudjanak kezet mosni. Ezért, gondoskodjanak a gyermekek részére, szappanról és kéztörlő kendőről.

Kedves Szülők és Gondviselők, újra köszöntöm önöket az újesztendő, 2021 első, és remélem nem az utolsó rendes tanítási napja alkalmából!

Kívánok mindannyiunknak, békés, boldog újesztendőt!

Lipták Zsolt
igazgató