Csodák Palotája


November 15-én voltunk a Csodák Palotájában, 46 tanuló és 5 kísérő pedagógussal. A belépők árát a Miskolci Tankerületi Központ, az utazás költségeit pedig a Bőcsi Gyermekekért Alapítvány adományozta. A Csodák Palotájának célja, hogy látványos, szórakoztató, közérthető és átélhető módon mutassa be a természet törvényeit, a fizika csodálatos és meghökkentő világát. A kiállítás, Öveges József professzor álmának megvalósulása, aki már a hatvanas években, amikor még a nagy science centre-ek nem is léteztek, elképzelt egy olyan intézményt, ahol megtapasztalhatják a látogatók a tudomány „csodáit”, és ezt az általa elképzelt intézményt Csodák Palotájának nevezte el.
A nemrégiben megújult és Óbudára költözött tárlat már nem csupán a fizika csodáit igyekszik bemutatni. A természettudományok közül nyitott a biológia (Születés világa kiállítás), a kémia (Richter Gedeon labor), és a geológia (Csopa GeoLab foglalkozások) felé is. Kiállításainak, programjainak célja, hogy kedvet csináljon a természettudományok megismeréséhez tapasztalati úton, és ezáltal élménnyé tegye a tanulást. Részt vettünk két rendhagyó fizika órán, ahol érdekes kísérletekkel tanulhattuk a természettudományt és többen beültek a 9D-s moziba is.