Órarend
orarend
3574 Bőcs, Munkácsy u. 7. – Telefon.: 06 46 318 029, E-mail.: info@bocsiskola.hu
A tehetségpontok alapfeladata a tehetségek felismerése, az optimális fejlődésük segítéséhez szükséges állapotfelmérés (személyes és környezeti erősségek, gyengeségek), a tehetség-tanácsadás mind a tehetségígéret, mind a környezetében érintett pedagógus, szülő számára..
orarend
Idén első alkalommal – de reméljük nem utoljára- rendezte meg a Bőcsi gyermekekért Alapítvány a nosztalgia akadályversenyét. A szervezők nem kiesebb dologra vállalkoztak, mint hogy felelevenítsék a “régi” idők jó hangulatú, élményekkel gazdag programját. Azt hiszem sikerült! A gyerekek nagyon élvezték a program minden percét és mind azt remélik jövőre lesz ismétlése! Köszönjük az alapítványnak az ötletet és…
A Kinder + SPORT programot a Ferrero Magyarország a tömegsport támogatására, népszerűsítésére hozta létre, ezen belül is kiemelt figyelmet fordítva a fiatalokra, az általános iskolás korosztályra. Az idén a Kinder + SPORT programra több,mint 300 iskola küldte el a jelentkezését,közülük sorsoltak ki 64 iskolát, így kerültünk be a versenysorozatba. Először egy regionális elődöntőn vettünk részt,…
Első alkalommal rendezték meg Hernádnémetiben a Táncoló Billentyűk – I. Zongorás Találkozót, ahol iskolákat Klein Petra és Mezei Kitti képviselte. A zsűri szavaival élve, egy felkészült versenyzőkből álló találkozón vehettek részt a növendékek, akikre büszkék lehetünk, mert Klein Petra ARANY minősítést, Mezei Kitti pedig első versenyén BRONZ minősítést kapott a zsűritől. Gratulálunk nekik és tanáruknak,…
A Művészeti Iskola hagyományaihoz híven sikeresen megtartotta a tanév végi gálát, melyen néptáncosaink mellett a hangszereseik széles skálája is megszólaltatásra kerültek. A közönség nagy örömére egy színes és tetszetős műsorral sikerült bemutatni az éves munkák eredményét.
Idén 14. alkalommal rendezték meg ezt a vetélkedőt a környék általános iskolásainak. A rendezvénynek a Sajóbábonyi Vegyipari Park adott otthont. A hagyományos és az iskolások körében igen népszerű versenyen iskolánk két csapattal vett részt. Az alsósok csapata 5. helyezést, a felsősöké 3. helyezést ért el. Gratulálunk Nekik és felkészítő tanáraiknak: Ujlakiné Kazamér Ágnesnek és Takácsné Beresnyák…
Idén is megrendezésre került iskolánkban a Költészet Napja alkalmából hagyományosnak számító szavalóverseny. A rendezvényen sok-sok kis és nagy diák örvendeztetett meg minket (nézőket) és a zsűrik tagjait szebbnél szebb versek előadásával. Alsó tagozat (1-2): 1, Elek Panna 1, Nánási Petra 2, Papp Máté Milán 2, Farkas Máté 2, Dobecz Réka 3, Mészáros Máté 3, Hegymegi…
Minket zavar, hogy utcákat, parkokat, erdőket borít be a szemét, ezért “felvettük a kesztyűt”. Csatlakoztunk a Te szedd!- Önkéntesen a tiszta Magyarországért megmozduláshoz. Tavaszi nagytakarításba fogtunk a Hernád tanösvény mentén, és a “kiserdőben”. Tanulóink több mint 20 zsák szemetet szedtek össze az akció során. Minderre persze nem lenne szükség, ha minden emberben kialakulna a megfelelő környezettudatos magatartás! Felnőttben, gyermekben…
Ezen a napon világszerte különféle eseményeket rendeznek, melyekkel felhívják a figyelmet a Föld természeti környezetének megóvására. Iskolánk tanulóinak figyelmét a természet és környezetvédelemre ezen a napon változatos programmal hívtuk fel. A környezetvédelem szakkör tanulói saját maguk által nevelgetett virágpalántákat ültettek ki a szabadba. Az osztályok egy óriás társasjátékon vehettek részt, ahol ismereteiket alkalmazhatták, új ismereteket szerezhettek játékos formában. Minden osztály készített egy színes…
Gratulálunk Szabó Mártának, tanárának Hajdú Dórának és zongorakísérőjüknek Tóth Timeának, akik iskolánkat képviselték a XXV. Zempléni Regionális Hangszeres /furulya/ Versenyen és egy nagyon szép produkcióval elnyerték a zsűritől a KIEMELT NÍVÓDÍJAT ! További sikeres munkát kívánunk Nekik!
Készítette: Szlavkovszky Norbert Precious Lite theme by Flythemes